7 + 1 görög étel, amit mindenképp ki kell próbálnod!

08
Jun

Ha Görögországban nyaralsz, igenis meg kell kóstolnod az igazi gyrost! Meg még ezeket a pofonegyszerű és hihetetlenül finom görög fogásokat is.

 

Egy nyaralás alkalmával hajlamosak vagyunk kicsit jobban elengedni magunkat, amihez hozzátartozik az is, hogy finomakat eszünk. És ez így van jól, sőt! Bármerre is járunk, ha tehetjük, kóstoljunk meg minél több helyi ételt, a közismertektől a különlegességekig.

Görögország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely, amit itthonról is rengetegen keresnek fel évről-évre. A gyönyörű tájak, szuper strandok, és az örök napsütés mellett a görög gasztronómia már önmagában is csábító. Biztosan mindenki tudna mondani kapásból három görög fogást, de az alapételek - sok más országhoz hasonlóan - itt is tájanként más-más ízűek lehetnek, így mindenképp érdemes mindent megkóstolni, ami csak elénk kerül! Ha tehetjük, kerüljük a sokszor igencsak eklektikus étlappal rendelkező turistacsalogató éttermeket, és együnk inkább a kicsit messzebb lévő utcai gyrososnál, vagy valamelyik félreesőbb tavernában - ezekkel általában nehéz melléfogni!

Lássuk hát a 7 + 1ételt, amit mindenképp meg kell kóstolnod, ha Görögországban jársz!

 

Gyros / Gyro

kep

"Miért egyek giroszt, mikor azt itthon is lehet kapni minden sarkon?" - szólhatna az elsőre jogosnak tűnő kérdés. Azért, mert az eredeti görög gyro biztosan sokkal finomabb lesz, mint az itthoni török és perzsa kebab. A függőleges nyárson sült, utánozhatatlan fűszerezésű sertéshúst tzatzikivel, paradicsommal, hagymával és sült krumplival tekerik vastag pitába – és kész is a legjobb (és legolcsóbb) gyorskaja, amit valaha kitaláltak. Apropó tzatziki: a sűrű görög joghurtos uborkasalátából önmagában is érdemes kérni egy adagot.

 

Görögsaláta

kep

Hasonlóan a gyroshoz, ezt is biztosan ismeri mindenki, viszont egy helyi zöldségekből összeállított, féltéglányi fetával és óriás olívabogyókkal megtámogatott igazi görögsalátának nincs párja! Érdemes ezt is a faluvégi tavernában kipróbálni, meg fogunk lepődni...

 

Marides Tiganites

kep

Ez a fogás tulajdonképpen egy nem túl nagy adag, egészben sült apróhal, amit frissen fogva dobnak az olajba, és pár perc után már tálalják is. Magában, mindenestül, kézzel kell enni. Ez inkább ilyen rágcsálnivaló-féleség, amit akkor fogyasztanak a helyiek, amikor nem igazán éhesek, de azért mégis ennének valamit - rendelésnél ezt vegyük figyelembe!

 

Kleftiko

kep

Görögországban járva mindenképp ki kell próbálnunk a bárányhúst! Ennek az egyik legfinomabb változata a kleftiko, ami zöldségekkel és fűszerekkel papírba csomagolt, majd ebben lassan megsütött bárány. Eredetileg földbe vájt kemencében készítették, de a modern változata is utolérhetetlen ízélményt nyújt.

 

Dolmathakia

kep

Ez az étel az ottani töltött káposzta, annyi különbséggel, hogy Görögországban szőlőlevélbe csavarják a tölteléket. És ahogyan nálunk, úgy ott is csak néhány biztos pont van a belevalókat illetően: rizs és darált- vagy vagdalthús általában kerül a töltelékbe, ezen felül pedig tájanként, házanként változhatnak a hozzávalók. A végeredmény viszont 100 %, hogy finom lesz!

 

Feta Me Meli

kep

Levelestésztában sült fetasajt dióval és mézzel – elsőre furán hangzik, de a görög desszertek nem feltétlenül csak édesek. A nem túl édesszájúak is szeretni fogják!

 

Loukoumades

kep

Aki viszont igazi, sziruposan édes desszertre vágyik, annak a loukoumadest ajánljuk, ami apró fánkgolyó, cukros-mézes-fahéjas bevonattal. Marékszámra szokták fogyasztani.

 

+1: Olívabogyó, olívaolaj

kep

Egyrészt önálló fogás, hiszen Görögországban bárhol lehet kérni egy tálka olívaolajban úszó bogyót csak úgy, a tavernákban boldogan fognak megkínálni a saját termesztésű olívabogyóval és az abból préselt olajjal. Másrészt a görög gasztronómia alapköve, hiszen az olívaolaj mindenben (de tényleg mindenben) ott van, amit az asztalra tesznek. Aki szereti az olívabogyót, az a nyaralás alatt kóstoljon minél többet - nem lesz két egyforma ízű!

 

 

 

Kapcsolat