Egy hete tartanak a kormányellenes tüntetések Törökországban. A tiltakozó tömeg és a rendőrség közti összecsapásokban több százan megsebesültek, már több vidéki város is érintett.
Egy hete tartanak a zavargások Isztambulban. A tüntetéseket az robbantotta ki, hogy a kormány ledózeroltatta a fákat a Taksim téren lévő Gezi parkban, ahova többek között bevásárlóközpont épülhet. A tüntetők szerint a Gezi park egyike a megmaradt kevés zöldterületnek Isztambul központjában, azonban a megmozdulások alapvetően már nem a fákról szólnak. A lakosság jelentős része úgy érzi, hogy Törökország jelenlegi kormánya erősen iszlamizálni akarja az országot. Sokan az iszlamizáció felé tett első lépésként értékelik azt a korábban megszavazott törvényt is, amellyel este tíz és reggel hat között megtiltották az alkohol árusítását és fogyasztását. A tüntetők és a hatóságok közti brutális összecsapások továbbra is tartanak, a hétvégén pedig már vidéki városokra is átterjed a tiltakozó mozgalom.
Kérjük a Törökországba készülő utasainkat, hogy kísérjék figyelemmel a híradásokat, és ha nem muszáj, ne utazzanak az érintett térségekbe.
Forrás: www.euronews.com