A strandolás után - vagy hűvös időben helyette – múzeumba is lehetne menni, akár a Balaton partján is. Ennek szellemében indították el Balatonfüreden a Tegyük fogyaszthatóvá a kultúrát! című kampányt.
A kísérleti jellegű akcióhoz 12 balatoni kávézó, vendéglő csatlakozott. Ezeken a helyeken az étlapok közé csempészik a múzeumi meghívókat. Elsőként a július 6-án, a Vaszary Villában látható Keserű Ilona festőművész rendhagyó tárlatvezetését reklámozzák ezzel a módszerrel.
A kiállítás érdekessége, hogy maga a művész mutatja be képeit a turistáknak. Az eseményen az alkotó barátai is elmondják, mit gondolnak a képekről. Hasonló kommunikációs módszereket Bécsben már régóta alkalmaznak. Magyarországon azonban ilyen tudatosan még senki nem építette kampányát pusztán a vendéglátóhelyek fogyasztóira - állítják a szervezők.
Egy átlag bécsi kávézóban legalább 5-6 rendezvény plakátját is láthatjuk a falakon, a helyi vállalkozások ezzel segítik, hogy a turisták értesüljenek azokról a komolyzenei, színházi rendezvényekről, amelyek a városban zajlanak. Magyarországon ez az együttműködési forma a kulturális intézmények és a vendéglátók között meglehetősen ritka – közölte Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat művelődési osztályvezetője.
A tóparti városban most a kávé mellé sok helyen szórólapokat kapnak a vendégek. Az étlapba rejtett üzenetekkel pedig kiállítások megnyitóira invitálják a vendégeket. A nyár folyamán pedig lesz olyan kiállítás is, amelynek meghívóját sütiformába öntik. Egyes cukrászdákban olyan recepteket állítanak össze, amelyeket valamelyik tárlat, színházi előadás ihletett.
Balatonfüreden a kulturális események ilyen irányú reklámozásától azt várják, hogy az eddigieknél is többen mennek el azokra az eseményekre, amelyek a városban zajlanak.
A kampányt egyébként a Nemzeti Sütibank elnevezésű figyelemfelhívó akció szervezői dolgozták ki.
Forrás: turizmus.com