Római kulinária

25
Jun

Bár Rómában nem nehéz jó cukrászdát és fagyizót találni (kb. minden sarkon van egy), a Pantheon és a Parlament között található Giolitti azonban ezeknek is a magasiskolája. Szigorúan kötelező megkóstolni az 1920 óta „sláger” Coppa Giolitti-kelyhet.

Bárokból, sörözőkből sincs hiány természetesen az „örök városban”, de ha az igazi, magával ragadó római hangulatot keressük, akkor a Via del Pignetóra menjünk. Itt nyáron ma is az utcára kitelepült asztaloknál üldögélnek, ebédelnek, vacsoráznak az emberek, úgy mint Pier Paolo Pasolini első filmjében, amit a mester itt forgatott. Bár az Il Pigneto már nincs a tömeghisztéria fősodrában, de eredeti olasz és bohém atmoszférája mindenképpen megér egy látogatást. (7 megálló - kb.20 perc - a Terminitől induló 5-ös vagy a 14-es villamossal.)

 

Van azért még jó néhány étterem, amit nyugodt szívvel felkereshetünk Rómában. Itt van például a Trattoria dal Cordaro, egy kis családi étterem, faasztalokkal, szőlőtőkékkel a kertben, szűk választékú, de annál finomabb és folyton változó menüvel. Ha egy igazi olasz vacsorát ennénk, előételnek válasszuk a Tagliolini alla griciát vagyis az olasz házi tésztát kecskesajttal és szalonnával, majd jöhet egy Involtini con fagioli e scarola vagyis göngyölt hús babbal és endíviával.

Egy kicsit kifinomultabb, de szintén családi étterem az Antica Pesa, hagyományos és nagyon finom olasz ételekkel. Feltétlenül próbáljuk ki a Spaghetti cacio e pepe-t vagyis a borsos kecskesajtos sapegettit.

Ha tengeri ételekre vágyunk, akkor a két tulaj által szenvedéllyel válogatott alapanyagokból készített igényes tálakat kérjük az Il Tempio-ban, ha a ravioli és a spagetti különlegességekre vágyunk, akkor pedig a Monteverde környékén található Vascello éttermet célozzuk meg. A két szardíniai házaspár által üzemeltetett helyen nyáron a szabadban, kis asztaloknál lehet válogatni a hatalmas ravioli és spaghetti választékból. Állítólag a carbonarajuk az egyik legjobb a városban, a desszertekről nem is beszélve.

 

És bár Nápolyt szokták a pizza hazájának nevezni, azért aki szereti, az Rómában is megtalálja a számításait. Vékonyszélű és tésztájú szeletekre számítsunk, friss feltétekkel, igény szerint sajttal töltött tésztával. Este egészben, egy pohár (inkább üveg) borral a La Gatta Mangiona-ban, napközben rohanva, szeletben pedig a Bir&Fud pizzázóban kóstoljuk meg a római pizzát.

A jó borok kedvelőinek érdemes felkeresni az Al Vino al vino-t. Borkínálatában 500 féle tétel szerepel, ha sikerült választani, akkor spékeljük meg egy szicíliai ízvilágú vacsorával. Rómában borbisztró (enoteche) szinte minden utcában található. De ha igazán jót akarunk, akkor keressük fel az Antica Enoteca di Via della Croce vagy az Il Goccetto nevű csodákat, esetleg a La Vineriát.

Forrás: HVG

Kapcsolat