Idén színpompás sárkányok fogják ellepni a magyarországi folyókat, köszönhetően a 2013-as Sárkányhajó Fesztiválsorozatnak, valamint a júliusban Szegeden rendezett Sárkányhajó Világbajnokságnak.
Több száz profi és amatőr versenyző küzdelmének lehet tanúja a közönség az idei fesztiválsorozat keretében, amelynek első állomását május 11-12-én a budapesti Lágymányosi-öbölben rendezték meg.
Az ország egészére kiterjedő, több ezer látogatót vonzó sárkányhajó versenysorozatnak Budapest mellett Fadd-Dombori, Győr, Szombathely, Szeged és Székesfehérvár ad még otthont. A fesztivál mellett július 23-28-a között Szegeden rendezik meg a Nemzetközi Sárkányhajó Világbajnokságot.
A következő versenyeken szurkolhatunk a sárkányhajósoknak:
Szegedi Sárkányhajó Fesztivál 2013 – Szeged, Július 23-28.
A feltűnő jelenségnek számító, 12,5 méter hosszú sárkányhajók versenye és a sportág egzotikus volta igazi kuriózumnak számít. Kétezer éves története Dél-Kínába nyúlik vissza, ahol minden évben megtartják a sárkányhajók versenyét, amelyet hatalmas ünnepséggel és különleges felvonulással tesznek még egyedibbé.
A Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) által 1998-ban Magyarországon is meghonosított sportágnak ma már több mint félezer tagja van. Az elmúlt években a magyar versenyzők kiemelten jó eredményeket értek el a versenyeken, legutóbb a 2011-es tampai világbajnokságon a magyar Premier Open legénysége hozta el a világbajnoki címet.
Forrás: itthon.hu