Top 10 kastély Budapesten és környékén

23
Sep

Kastélyok varázslatos világa sokak fantáziáját megmozgatta már. Sőt filmforgatási és fotózási helyszínként is keresett helyszínek. Budapesten és környékén elképzelhetetlenül sok kastély áll a mai napig. Viharos történelmük dacára sem lettek végleg az enyészeté. Többen közülük pompázatosan helyreállítva és megújult funkcióval várják a látogatóikat, vendégeiket. Összeállításunkban olyan épületeket fogunk bemutatni, melyek valamilyen formában bebarangolhatóak: szállodaként, hangulatos esküvő és rendezvényhelyszíneként, kiállítótérként vagy fantasztikus hanulatú étteremként működnek.


Grassalkovich kastély Gödöllőn, ahol Ferenc József és Sisi világa elevenedik meg

A 18.század egyik leghatalmasabb magyar főura, gróf Grassalkovich Antal építette kastély egyedi építészeti megoldásai azonnal követőkre találtak az akkori magyar kastélyépítészetben.

Második nagy virágkorát a kiegyezés után élte, amikor koronázási ajándékként I.Ferenc József és felesége, a mindenki által csak Sisiként ismert Erzsébet királyné kapta a Magyar Királyságtól.

 A Habsburg család főleg vadászatok alkalmával, ősszel és tavasszal kereste fel a rezidenciát. Ezenkívül Erzsébet királyné szívesen és gyakran tartózkodott itt, ha terhesnek érezte a bécsi udvari kötöttségeket. Sisi felettébb kedvelte az ibolyát és árvácskát, melynek kedves hozadéka, hogy manapság ibolyás csokoládét, limonádét is kóstolhatunk a kastélyban.
A káprázatosan helyreállított termekben a 18-19. század nemesi és udvari világa elevenedik meg. Számos érdekességet megtudhatunk a Grassalkovich családról és a Habsburgokról is: Mária Teréziáról vagy Ferenc Józsefről és Erzsébet királynéról.

A kastélykert déli részén egy bunkert fedezhetünk fel. 1944-ből származik  a Horthy-család részére épített óvóhely. A háborús időszakot filmhíradók, Karády-dalok idézik meg.

Hónapról hónapra a kastély múltjához kapcsolódó népszerű rendezvények, mint a Vadásznap vagy a Barokk Kastélynapok apropóján feltétlenül érdemes ellátogatnunk a Gödöllőre a megelevenedő kasélyparkba. Ha már itt járunk, keressük fel a színháztörténeti ritkaságnak számító Barokk Színházat!


    Száraz– Rudnyánszky kastély alias Nagytétényi Kastélymúzeum

Római kortól fogva mindig is állt valamilyen épület a kastély jelenlegi területén.  Nemcsak az itt álló épületek stílusa és formája volt változatos, hanem tulajdonosai sorsa is igencsak mozgalmasan alakult. Barokk formáját a 18. századi építkezések során nyerte el, s a kastély parkja három terasszal egészen a Duna partján haladó hajóvontató útig nyúlt le. Sajnos 1904-ben teljesen kiégett az épület, így megsemmisült a páratlan kastélybelső. A 20. században üzemelt árvaházként, gyerekotthonként, majd a negyvenes évek végén az Iparművészeti Múzeum alakított ki benne kiállítóteret. 1997-től kezdve került sor az erőteljesen leromlott állapotú épület helyreállítására.

 A kastélymúzeum nagyon gazdag hazai és nemzetközi műhelyekből, mesterektől származó iparművészeti gyűjteményekkel rendelkezik.
 
"Bútorművészet a gótikától a biedermeierig"  kiállítását Európa egyik leggazdagabb anyagaként tartják számon. Szinte legjelentősebb kollekciók között rangsorolják az oszmán- török szőnyeggyűjteményét, benne a csodálatos „Erdélyi" szőnyegekkel.
Kiemelkedő a kastély  üveggyűjteménye.Az üvegkészítés főbb korszakaiból és technikáival készített darabok között a Zsolnay gyár, a francia Gallé vagy éppen Tiffany termékei is fellelhetőek itt. Múzeumpedagógia foglalkozások nemcsak gyerekek és fiatalok számára jelentenek nagy élményt, hanem fogyatékkal élőkre is gondoltak egy speciális  program kialakításával.
 

    Savoyai-kastély Ráckevén, a Duna-parti kastélyszálló

A ráckevei Duna-parton elterülő kastélyt a  zentai csata győztese, törökverő Savoyai Eugén herceg emelte a 18. század első felében. Máig titok övezi, miért választotta ki az ország akkoriban elpusztult belső felét a fejlettebb nyugati vagy felvidéki területek helyett. Sőt életvitele, betöltött tisztségei is rendre Bécshez kötötték. Az épület a bécsi nyaralókastélyok stílusban született meg, a korabeli neves bécsi építész, Johann Lucas von Hildebrandt közreműködésével. A herceg halálát követően elkezdett pusztulni a rezidencia.

Csak nagysokára, 1975-ben indult meg a helyrehozatala, bár nem mindent lehetett ekkor már korhűen rekonstruálni. Jelenleg 30 szobás kastélyszállóként funkciónál a festői ráckevei Duna-parton. Nyaranta vízi élet szerelmeseit vonzza a környék, míg az ősfás park szabadtéri esküvők klasszikus helyszíne. Persze télen sem áll le az élet, a kastély felújított termei rendezvénytermekként működnek.


    Kiscelli-kastély Budapesten, fővárosi múzeum erdőtől körülvéve

Óbuda egyik dombos és kevésbé frekventált részén fekszik az épületegyüttes. Az eredetileg barokk stílusban épült templomot és kolostort csak a 20. század elején formálták át kastéllyá. Különlegessé teszi még a környezetében elterülő 15 hektáros kiscelli erdő. Fő sétányát szegélyezi  a felújított barokk kálvária stáció és az erdőben megbúvó Doberdó úti Szent Vér kápolna. Az erdő a helybeliek körében rendkívül felkapott hely: sétálni vagy piknikezni, sőt bográcsozni is gyakran járnak ide a kialakított tűzrakó helyekre, sőt a bevállalós kerékpárosok sem fognak csalódni.

A Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó kastélymúzeum állandó kiállításain a főváros 18-20. századi lakóinak életébe pillanthatnak be a látogatók a patinás bútorok, cégérek, nyomdagépek, tervrajzok és az egykori míves használati tárgyak segítségével. A Fővárosi Képtár gondozásában pedig a 19-20. század és a kortárs magyar képzőművészet jeles alkotásait tekinthetik meg a múzeumban.


    Fenyőharaszt-kastély  Verseg-Fenyőharaszton, a családbarát kastélyszálló

Hatvan környékén álló, a 19. század második felében klasszicista stílusban épült kastélyt téli és vadász rezidenciaként használta a Podmaniczky család. A 20. század elejére már messze földön ismertté vált gazdag fegyver-, könyv-, porcelán- és acélmetszet gyűjteményéről és 13 hektáros, gondosan ápolt parkjáról. Sajnos a II. Világháború viszontagságait követően a gyűjtemény darabjainak nyoma veszett illetve elpusztultak. A háborút követően a diákszállótól a gazdasági épületig mindenféle funkciót betöltött a kastély, míg végül 1987-ben megkezdődött a felújítása.

 Ma keresett, 3-csillagos hotelként üzemel. Az újra megnyitott épület korhű hangulatot sugároz. Bátrn ajánljuk magánszemélyeknek,  cégek részére kiváló csapatéítő helyszínként szolgál, sőt, téli esküvőhelyszínnek is javasoljuk. Természetesen nyáron is maradandó élményt nyújt egy lagzi a kastélykertben.

 

    Acsaújlaki-kastély Acsaújlakon

Ez az eldugott középkori várakat megidéző kastély a Gödöllői-dombvidék és a Cserhát találkozásánál  valójában csak a múlt század elején készült. A felvidéki reneszánsz kastélyokra hajazó épületben 1986-ban nyílt meg az egyik legelső kastélyhotel Magyarországon. A rendszerváltást követően magántulajdonba került, és az új tulajdonos minden igényt kielégítően újította fel - törekedve az eredeti jelleg és belső építészeti megoldások megőrzésére. Jelenleg idegenvezetéssel, előzetes bejelentkezés alapján látogatható vagy bérelhető.

 Főépületben és oldalszárnyból álló épületben, king-size lakosztályok, vendégszobákon, könyvtáron át fitness teremig, belső és külső medencéig és szaunáig sok minden megtalálható. Érdekessége, hogy kreatív műhelyek sora kapcsolódik hozzá. A helyszínen, a fazekasságtól a digitális grafikáig mindenféle alkotáshoz szükséges eszköz rendelkezésre áll. Szívesen fogadják program- és rendezvényszervezők jelentkezését, akik igényes környezetben szerveznek alkotótábort alkotásra vágyó embereknek, művészeknek.

 

    Ráday-kastély Pécelen – „A kultúra egyik fellegvára"

A Gödöllő környéki, 18. századi gyöngyszemet Ráday Gedeon építette, aki apjával ellentétben nem vállalt aktív politikai szerepet,  életét inkább az irodalomnak és a kultúrának szentelte. Élete során 14 ezer kötetből álló könyvtárat hozott létre. A korabeli darabok mellett szenvedélyesen gyűjtötte az elmúlt korok magyar könyveit és írásait. A gyűjtemény ma a Ráday Gyűjteményben is továbbél, kutatható. Számos híres tudóst és írót vonzott maga köré, még idős fejjel is lelkesen támogatta a szárnyait próbálgató ifjú nemzedéket, Kazinczy-t, Batsányit és társaikat.

 Ugyan még nem ért végére a kastélyfelújítás, mégis többféle kulturális esemény zajlik a falai közt: megszépült Magyar Istállóban élvezetes fotó-, plasztika- és festménykiállítások váltják egymást.
„A könyvtártól a konyháig - képek a Ráday család mindennapjaiból" című állandó kiállításon megcsodálhatóak a díszterem, a nagykönyvtár, a hölgyszalon és a barokk konyha helyiségei. Több terem freskó díszítése igazi kuriózumnak számít hazánkban.

A kastély a látogatók rendelkezésére áll április 1-től október 31-ig, péntek, szombat és vasárnaponként 10 és 18 óra között.


    Károlyi-kastély Fóton, az elegáns kastélyétterem

A Budapesttől 8 km-re található földszintes kúria pompás kastéllyá való átépítése az ez időtájt még kevésbé ismert építész, Ybl Miklós nevéhez fűződik. A reformkor idején szívesen gyűlt össze időről időre a korabeli modern gondolkodású társaság a Károlyi-birtokon.

Az elegáns klasszicista rezidencia  a Károlyi-család birtokában állt, ma újra Gróf Károlyi László és felesége lakik az épület egyik szárnyában. A kastély másik szárnyában elegáns étterem fogadja a kulináris élvezetekre vágyókat. Hagyományos magyar és nemzetközi konyha mellett a grófi család kedvenc ételei is kipróbálhatóak. Sőt az egyre ismertebb Károlyi pincészet borait is kortyolhatjuk a finom fogások mellé.

A Károlyi kastély kedvelt rendezvény- és esküvői helyszínként szolgál,  szívesen választják az épületet fotózásokhoz. Az épületet körülvevő ősfás park egyik felében működik a fóti gyerekközpont, azonban a park ma is látogatható.


    Schossberger-kastély Turán, a kedvelt forgatási és fotózási helyszín

A magyar nemesi címet is elnyert, Pest leggazdagabb kereskedői közé tartozó Schossberger Vilmos nevéhez fűződik a soktornyú épület. A kor neves építésze, Ybl Miklós tervei alapján öltött formát a nemesi palota. Számos ismert iparmágnás, arisztokrata is megfordult a falai között. A  II. Világháborút követően az üresen maradt kastély különböző funkciókat töltött be. Az egykori pompás palota ma is naponta látogatható, mégis érdemes előzetesen érdeklődni, ugyanis keresett filmforgatási – és fotózási helyszín.

A kastélyban neves együttesek, énekesek szívesen forgatták klipjeiket, mint Tóth Gabi, a Unique, Margee, Barbee vagy az Ezüst patak.


    Teleki-Wattay kastély Pomázon, a „Magyar Kóruskastély"

Az eredetileg barokk pomázi kastélyt a 19. században az eklektika jegyében újult meg. A Wattay, majd Teleki- család birtokában álló épületet nemesi tulajdonosai 1944-ig lakták. Sajnos ezt követően nem kerülhette el a történelem viharait. 2004 és 2007 között felújították, s  jelenleg szállodaként, étteremként üzemel. Emellett 6 különböző méretű rendezvényterme esküvőtől a céges rendezvényekig sokféle igényt kiszolgál. A kastély mint zeneművészeti szakmai bázis  is ismert, 2008 óta számos hazai és nemzetközi zenei konferenciáknak, koncerteknek és kurzusoknak ad rendszeresen otthont.

Érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy itt írta tanulmányait, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke, gróf Teleki Pál. A kastély alatt húzódó kétszintes pincébe hajdanán Pomáz irányából több kilométeres alagúton tudták eljuttatni a bort a környékbeli szőlősgazdák. A pincék ma ugyan más funkcióval - étterem és rendezvényterem - továbbélnek, viszont a szőlősdomb és Pomáz köztiött megszűnt az összeköttetés. Legalábbis ez a hivatalos verzió...




Forrás: itthon.hu

Kapcsolat