MiG repülés a sztratoszférába

Műrepülés MiG-29-es repülővel (25-45 perc)


A MiG-29-es Fulcrum repülő az egyik legfejlettebb vadászgép.
A repülés közben számtalan akrobatikus elemet hajt végre a pilóta. Pl. bukfenc, háton repülés stb. Ezek nehézsége az utas személyes igényeihez igazodik.
 Program típusok:
- 25 perces szubszonikus repülés (hangsebesség alatti), kb. 5-6 km magasságra. Egyszerűbb manőverekkel tarkítva.
- 45 perces szuperszonikus repülés (hangsebesség feletti), kb. 5-6 km magasságra. A program nehezebb manővereket tartalmaz és lehetőséget nyújt arra is, hogy rövidebb ideig az utas irányítsa a gépet.
A teljes időtartama a programnak kb. 3 óra, mely tartalmazza a kb. fél órás előkészületet, egyeztetést a pilótával, orvosi vizsgálatot és magát a repülést is. A repülés közben szükséges speciális felszerelést biztosítjuk, mint oxigén maszk, G-ruha, repülős sisak.
Amikor az utas minden felkészítésen átesett, indulhat a kaland. A pilótával együtt ellenőrzik a gépet, aki mindent elmagyaráz a gép működésével kapcsolatban, majd elkezdődik a manőverekkel tarkított repülés. A maximális, 5-6 km-es magasság elérésekor a pilóta elkezdi a műrepülést, miközben az utassal folyamatos rádiókapcsolatban. A túlterhelés 3G és 9G között lesz. A manővereket program közben is lehet variálni, amennyiben az utas úgy érzi.


Műrepülés MiG-29-es vadászgéppel + betekintés az űrbe


A még több élményre vágyók számára van egy exkluzív program ajánlatunk, ahol az akrobatikus repülés kiegészül annak a lehetőségével, hogy az utas kitekinthessen a világűrbe.
A repülés közben a gép eléri a sztratoszférát (20-21 km-es magasság) szuperszonikus sebességgel és az utazás közben olyan manővereket hajt végre a pilóta, hogy az utas úgy érezheti magát, mintha a Top Gun szereplője lenne. A pilótafülkéből közvetlen közelről élvezheti az elképesztő látványt, a kék ég és a fekete űr határát, így az élmény egész biztosan felejthetetlen lesz.
A program időtartama kb. 3 óra, maga a repülés pedig 40-50 perc. Természetesen ezen program esetében is át kell esni az előkészítő szakaszon, orvosi vizsgálaton és a pilótával is egyeztetni kell a repülés részleteit.
EZ A PROGRAM SZEREPEL  A VILÁG TURISZTIKAI EGYESÜLETÉNEK TOP-10-ES PROGRAM LISTÁJÁN, MELYEK A LEGNAGYOBB KALANDOT KÍNÁLJÁK!


Felkészülés az űrutazásra MiG-29-es vadászgéppel


Ez a különleges program azoknak a kalandvágyó turistáknak készült, akik később szeretnének részt venni egy speciális űrrepülővel történő szuborbitális űrutazáson, melyhez egyedi felkészülés szükséges.
Sokan csak beszélnek a szuborbitális repülésről, mi meg is valósítjuk azt elérhető áron!
A repülés lehetőséget teremt egy olyan elképesztő élményre, melynek keretén belül megcsodálhatja a Föld görbületét, a csillagokat és a „nagy feketeséget”, vegyítve az extrém terhelést követelő akrobatikus manőverekkel. A program fő elemeivel, szimulációival felkészülhet az utazó az igazi űrturistára váró terhelésekre, melyeket igazi kozmonautáknak ajánlunk.
Fő elemek:
- felszállás, majd függőleges repülés, felgyorsítás 600 km/óra sebességre
- 21-22 km-es maximális magasság elérése
- rakéta kilövés szimulációja
- „Slow Roll” manőver, mellyel szimulálják a súlytalanságot
- hangsebességnél gyorsabb repülés (MACH 1.4)
- „G-Ex” manőver 3-5,5 G megtapasztalása
- 9000 m-ről 1500 m-re süllyedés 3,5 G-vel, mely szimulálja az űrrepülő visszatérését

Minden program esetében a pilóta mellett egy fő utazhat.

A programokra min. 30 nappal indulás előtt kell jelentkezni.


Részletes programterv a NAGY napra

  • 09:00 - 09:30: indulás a Nizhny Novgorod közelében található Sokol Repülőbázisra
  • 09:30 - 09:45: megérkezés a bázisra. Biztonsági ellenőrzés. Szükség lesz az útlevélre és a vízumra. A bázisra saját fényképező gépet vagy videokamerát nem lehet bevinni.
  • 09:45 - 10:30: vezetett túra a Sokol Repülőbázis Múzeumban, ahol olyan repülőgépeket lehet megtekinteni, mint például: La7, MiG-15, MiG-17, MiG-21, MiG-25, MiG-29 és MiG-31) ill. érdekes információkhoz lehet jutni a repülés történetéről
  • 10:30 - 11:00: szállítás a repülési központhoz, megismerkedés a pilótával, eligazítás. Lehetőség van jelezni a saját igényeket a repüléssel kapcsolatban.
  • 11:00 - 11:15: orvosi vizsgálat (vérnyomásmérés, általános állapot felmérés). Előzetes speciális orvosi vizsgálat nem szükséges, korbeli megkötés nincs. Amennyiben valakinek volt már fej-, hát- vagy szívműtétje, sajnos nem vehet részt a programon.
  • 11:15 - 12:00: az öltözőben segítenek felvenni a szükséges speciális öltözéket ill. elmagyarázzák azok használatát.
  • 12:00 - 12:30: az eligazító személyzettel együtt indulás a kifutópályára a géphez, ahol ismertetik a gép működését, műszereit, a rádió használatát.
    Ezután záródik a pilótafülke ajtaja és SHOW TIME!!!
  • 12:30 - : a választott program típusától függően megkezdődik a 25-50 perces repülés, miközben a pilóta folyamatosan figyeli az egyes manővereket követően az utas reakcióit, amennyiben szükséges módosít a programon.
  • 13:30 – 13:45: landolás a leszállópályán. Fényképezkedés a repülővel és a pilótával, hogy az emlék kézzel fogható is legyen.
  • 13:45 – 14:30: átöltözés, pihenés, majd kezdődik a speciális esemény, melynek keretében átadnak egy bizonyítványt, mely tanúsítja a részvételt a programon.
  • 14:30 – 14:45: elbúcsúzás a Sokol bázis személyzetétől.
  • Kezdődhet az élmények feldolgozása és az ünneplés.


Részvételi díj:

Akrobatikus repülés MiG-29-es repülővel:
- 25 perc: *4.490.000 Ft/fő
- 45 perc: *5.290.000 Ft/fő

Akrobatikus repülés MiG-29-es vadászgéppel + betekintés az űrbe: *6.490.000 Ft/fő

Felkészülés az űrutazásra MiG-29-es vadászgéppel: *7.590.000 Ft/fő

* Az árból kedvezmény nem érvényesíthető!

A részvételi díj tartalmazza:
- utazás repülővel menetrendszerinti járattal Budapestről
- 2 éj szállás 3*-os szállodában reggelivel Nizhny Novgorodban
- repülés a választott program
- transzfer a repülőtér – szálloda – Sokol Repülési Központ útvonalon
- tolmács (angol, német, francia, olasz, spanyol nyelven)
- biztosítás a repülő programra
- fénykép a pilótával
- tanúsítvány a részvételről

A részvételi díj nem tartalmazza:
- repülőtéri illeték
- vízum díja
- igény esetén utaskísérő, felár ellenében
- baleset-, betegség- és poggyász biztosítás a repülésen kívüli időtartamra

 



Kapcsolat